Daffodil Events | story, memory and more

Egy-egy rendezvény tervezésekor mindenkinek más jelent igazi kihívást. Van, aki a helyszín terén bizonytalan, van, aki az ételválaszték terén nem jut dűlőre, másoknak pedig a zenei szolgáltatás okoz fejtörést. Az útvesztőben az utóbbiak számára összegeznék néhány támpontot a könnyebb döntéshez. Lássuk! DJ vagy zenekar?

***

Legfontosabb szempont a zenei szolgáltató kiválasztásakor a rendezvény céljának meghatározása. Ezzel a vendégkör, a létszám és a helyszín jellemzői is könnyebben behatárolhatóak, mely közelebb visz minket az igényekhez is. DJ és zenekar közötti döntés kapcsán számos tényezőt vehetünk figyelembe, tehát érdemes számot vetni ezekkel.

Családi események kapcsán a házigazdák által kedvelt zenei stílus mindenképpen mérvadó lehet. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy a vendégek ízlése ezzel nem feltétlenül egyezik tökéletesen. Ugyan a tipikus partihangulatot teremtő zenék (ABBA, Hungária, Queen, Boney M, Neoton Família, Michael Jackson stb.) garanciák, de a paletta széles.

Céges vagy hivatalos rendezvényen már kevésbé szabad a választás. Itt sokkal inkább a rendezvény célja határozza meg a szórakozás és az aláfestő hangulatzene közötti egyensúlyt. Kétségtelen, hogy a megrendelő igényei alapvetően keretezik a lehetőségeket, mégis érdemes mérlegelni, hogy a vendégkör mit vár az adott rendezvénytől.

Egy gyakorlott szolgáltató saját zenei tárházából úgy válogat, hogy mindenkit be tudjon húzni a táncparkettre és fokozatosan építi fel a bulit. Figyel a különböző programelemekre, minőségi fény- és hangtechnikával saját munkáját könnyíti meg, alkalmazkodva a helyszín adottságaihoz.

A DJ-k, lemezlovasok zenei listája a legszélesebb körű, a zenekarok általában stílusokra fókuszálnak, ám kétségtelen, hogy utóbbiak közül is sokan rugalmasan kezelik a kívánságokat. Érdemes tájékozódni egy-egy zenekar kapcsán az adott zenei stílusról és a játszási listáról, valamint az igényeket egyeztetni mindezekkel, hogy ne érjen meglepetés minket a rendezvény során.

Manapság egyre elterjedtebb forma a rendezvények zenei szolgáltatásai kapcsán, hogy mind zenekar, mind DJ jelen van, és kvázi összehangoltan teremtik meg a megfelelő hangulatot. A rendezvény elején a zenekarok élőzenével kísérik az étkezést vagy aláfestő zenével a programelemeket, végül elindítják a bulit. A DJ pedig a széles, voltaképp korlátlan kínálatával tudja fokozni hajnalig a hangulatot.

Ugyan a fenti szempontok egytől-egyig mérlegelendők, mégis kétségtelen, hogy az anyagi keretek alapvetően szabják meg a mozgásteret is. Azonban a minőségről akkor sem szabad lemondanunk, ha költségkeretünk szűkösebb. Saját mércénkhez pedig ragaszkodjunk, így garantálható az elégedettség és a rendezvény sikere.

***

Bármilyen zeneszolgáltatót is választunk, a profizmus a minőségi szórakozás, a színvonalas rendezvény egyik kulcsa. Éppen ezért fontos, hogy a referenciaanyagokat ismerjük és keressük a mielőbbi személyes találkozás lehetőségét. Esetleg élesben, munka közben látogassuk meg az adott zenekart vagy lemezlovast. A profi szolgáltatóválasztással kapcsolatban korábbi írásom is ad némi segítséget.